Írta: Leanne Smith, fordította: Baji Dorka
1 Comment
Írta: Eileen Koval, fordította: Székely Orsolya Néha úgy tűnhet, hogy bizonyos problémás viselkedésekre nem létezik megoldás, bárhogy is próbálkoznak a gazdik (vagy akár kutyaoktatók). Volt már olyan kutyád, aki töretlenül ugatta a szomszédokat a falon túl vagy a kerítésen át, rá sem hederítve a próbálkozásaidra, hogy megszüntesd ezt a viselkedést? Pórázon tartva a kutyád reaktív és ezt nem tudjátok leküzdeni a hagyományos módszerekkel? Ebben a cikkben magyarázatot, és néhány, a szokásosnál jobban működő technikát mutatok be az ilyen problémákkal kapcsolatban. Először a jelenség tudományos hátteréről lesz szó, majd áttérek a lehetséges megoldásokra. Írta: Eileen Anderson, fordította: Nemes Luca Néhányan egyszerű tudatlanságból tesznek olyan kijelentéseket, mint a címben szereplő mondat. Ezek az emberek nem ismerik fel, hogy mitől változott meg a viselkedés. Én is jártam ebben a cipőben. Könnyű elhinni, hogy ha épp nem okozunk kényelmetlenséget vagy fájdalmat az állatnak, akkor a módszerünk ártalmatlan. Csakhogy nem vesszük figyelembe, mi történt korábban. Olyanok szájából is elhangzik a fenti kijelentés, akik, úgy vélem, pontosan értik, hogy működik a módszerük. Esetükben ez egy színjáték – tegyünk úgy, mintha nem használnánk erőszakot. Néhány tréner azért mond ilyeneket, hogy meggyőzze a klienseit arról, hogy a módszerei humánusak, és pozitív megerősítésen alapulnak. Néhányan talán csak szeretik elködösíteni az online eszmecseréket. Ezekről a módszerekről fog szólni a poszt. Ha botot lóbálunk egy kutya felé (feltéve, hogy a kutyát korábban bottal megütötték), ha felmutatjuk a spriccelős flakont (például egy macskának, akit korábban már lespricceltek vele), vagy számtalan egyéb esetben, amikor hozzá sem érünk az állathoz, valójában az averzív kényszerítés eszközét használjuk. Elmagyarázom, miért. |
Archives
December 2023
kapcsolat:
[email protected] Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. |