Írta: Eileen Koval, fordította: Székely Orsolya Néha úgy tűnhet, hogy bizonyos problémás viselkedésekre nem létezik megoldás, bárhogy is próbálkoznak a gazdik (vagy akár kutyaoktatók). Volt már olyan kutyád, aki töretlenül ugatta a szomszédokat a falon túl vagy a kerítésen át, rá sem hederítve a próbálkozásaidra, hogy megszüntesd ezt a viselkedést? Pórázon tartva a kutyád reaktív és ezt nem tudjátok leküzdeni a hagyományos módszerekkel? Ebben a cikkben magyarázatot, és néhány, a szokásosnál jobban működő technikát mutatok be az ilyen problémákkal kapcsolatban. Először a jelenség tudományos hátteréről lesz szó, majd áttérek a lehetséges megoldásokra. A probléma hátterében egyrészt a jelenlegi lakókörnyezetünk, másrészt az ebből következő viselkedésbeli elvárások állnak, amelyekkel házikedvenceink szembesülnek a nyugatias, iparosodott világban. Azok a viselkedések, amelyekre egykor tenyésztettek bizonyos fajtákat, ma már sok esetben nem kívánatosak vagy elfogadottak a modern otthonokban és közösségekben. A különleges, magas értékű táplálék és a dicséret, mint jutalom, sokszor nem tud versenybe szállni azokkal a belső (intrinsic) jutalmakkal, amelyek a kutya szervezetében jönnek létre, amikor azt csinálja, amire tenyésztették, és teljesítheti a célját. A belső viselkedésminták (pl. terelés, ragadozó viselkedés, védelmező viselkedés, táplálékkeresés) egyik problémája az, hogy a viselkedés tulajdonképpen önmagát jutalmazza belső jutalmak által. Emiatt, amikor ezeket a viselkedéseket végrehajtják, az önmagában növeli a viselkedés megjelenésének későbbi valószínűségét. Az ilyen viselkedésmintákat a kutyák külső motiváció (pl. éhség, félelem) és tanítás nélkül is végrehajtják. Általánosan elfogadott vélemény, hogy ezeket a viselkedéseket jelentős mértékben a genetikai háttér szabályozza. Természetesen hozzájárulnak a környezeti faktorok és a tanulás is (mind a természetes, mint az ember által irányított), amelyek befolyásolhatják és megszilárdíthatják az adott viselkedést ismétlés és megerősítés által. Az emberek úgy szelektálták a kutyákat, hogy tanítás nélkül is végrehajtsanak bizonyos viselkedéseket, ez pedig megmutatkozik a kutyák idegrendszerén és biológiai sajátosságaikban is. Minden emlős agyában van egy olyan érzelmi operációs rendszer, amely arra ösztönzi az állatot, hogy éhség vagy félelem nélkül is elkezdje felfedezni a környezetét táplálékot, zsákmányt keresve, vagy ragadozók után kutatva. Ezt a környezet megismerését célzó viselkedést a kutya agyában felszabaduló dopamin erősíti meg, például amikor a kutya veszélyt érzékel a gazdi területének közelében, és emiatt védelmező viselkedést hajt végre, a veszély pedig megszűnik (Panksepp). Amikor a kutya birkákat terel és azok megmozdulnak, a kutya agyában megerősítő kémiai szignálok szabadulnak fel. Ugyanígy dopamin szabadul fel, amikor a terrier üldözi, majd megfogja a rágcsálót. Ha a konyhapultról leesik egy falat, a kutya pedig elkapja és megeszi, ugyanezt okozza. Az éhség és a félelem nem szükséges motiváló faktorok ezekben az esetekben, ezek a viselkedések létrejönnek, amikor a lehetőségek adottá válnak. Jó lenne, ha a kémiai folyamatokról több tanulmány is születne, amely leírja a szignálok felszabadulásának módját és idejét, illetve, hogy pontosan hogyan is befolyásolják a viselkedést. Nekünk kutyatartóknak, trénereknek és viselkedésszakértőknek esszenciális, hogy ismerjük azokat a kritikus dolgokat, amelyek viselkedésváltozáshoz vezetnek az állatainknál, még akkor is, ha teljesen nem értjük őket.
Sajnos vannak más viselkedések is, amelyeket az emberek alternatívaként választanak, ha a stressz kezeléséről van szó. Ezek a viselkedések szintén a vágyott pozitív kémiai hatást érik el rövid távon, de hosszú távú jó hatásuk nincsen – ilyen a kényszeres evés és vásárlás, a drogokba vagy az alkoholba való menekülés. A véletlenszerű viselkedések, mint például egy szerencse-érme megérintése, a mosogatás vagy a kertészkedés, általában nem váltják ki ugyanazokat a kémiai hatásokat a szervezetben. A helyettesítőként választott viselkedési formák valóban számítanak, mert a fiziológiai hatásoknak ugyanolyan jónak kell lenniük – ha nem jobbnak –, mint azoknak, amelyek azzal az eredeti viselkedéssel érhetők el, amely valószínűleg akkor fordulna elő, ha nem lenne megfelelő helyettesítő kimenet.
A táplálék nem ugyanolyan jutalom, mint a ”jó érzésért” felelős kémiai anyagok és a feladat teljesítésének érzése, ha az észlelt veszély megszűnik. Bármit is kér tőle a gazdi az ételért, valószínűleg nem felel meg azoknak a viselkedéseknek, amelyeket a kutya a saját helyzetében általában végez. A genetika, a korai szocializáció, a méhen belüli hatások és az egyéni tanulási élmények is befolyásolják, hogy a kutyák miként élik meg az őket körülvevő környezetből érkező ingereket. Az ingerek beindíthatnak bizonyos cselekvés mintázatokat – sokszor olyanokat, amelyekre az emberek szelektálták őket – és az ezt követő dopamin felszabadulás arra tanítja a kutyát, hogy legközelebb is az adott viselkedést válassza. Ezért is lehetséges, hogy stresszes kutyák esetében ezek a viselkedések előtérbe kerülnek, miközben igyekeznek megküzdeni az őket érő stresszel és javítani a saját hangulatukon. Az árnyékok és fények kergetése, az autók után futás és az idegenek dolgok felevése az ideges, stresszes társállat kutyákra általánosan jellemző viselkedésformák. Fontos megjegyezni, hogy a kutyák akaratlan reflexekkel reagálnak a környezeti ingerekre és a viselkedés mértéke függ a genetikai háttérüktől és a múltbeli tapasztalatoktól, tanulástól is. A kutya által érzékelt hirtelen mozgás, vagy egy idegen ember/állat feltűnése például beindíthat motorikus mintákat. A kutyád nem idegesíteni akar téged! Ha a kutyád reakciója frusztrációt okoz számodra, akkor van lehetőség kreatív tréning megoldásokat alkalmazva megváltoztatni az adott ingerre adott válaszát, mellette pedig lépéseket lehet tenni érzelmi téren is, hogy a velünk dolgozó kutya boldog és egészséges legyen. Néhai kutyám, Beowulf, egészen rendkívüli őrző-védő hajlamú eb volt. Semmi sem volt számára kielégítőbb, mint a birtok, vagy a személyes terünk őrzése. Élvezte a lehetőséget, hogy felvegye a megfelelő testtartást, hogy odarohanjon dolgokhoz és ugasson rájuk. Ha a veszélyesnek ítélt idegen ember/állat eltűnt a látóteréből, fejét magasra emelve, büszkén galoppozott körbe. Eközben viszont a veszély megszűnésével az őrző viselkedés nem szűnt meg. Azonnal a következő lehetőséget kereste, hogy a viselkedési formát gyakorolhassa és elérhesse ugyanazt a jutalmazó érzést. Nem a veszélytől való félelem motiválta, hanem a céltudatosság és a felfokozott hangulat, amit a felszabaduló kémiai anyagok okoztak az őrző viselkedés során. Amikor a kis farmunkra költöztünk, megnőtt a birtok és vele együtt a határok, amelyeket őrizhetett. Folyamatosan fel-alá sétált a falak mellett, minden hangra ugatással reagálva, és a rácsos kapunál várva arra, hogy megjelenjen bármi, amivel felveheti a harcot. Túl sok lehetőség volt rá, hogy a viselkedése beinduljon, és az őrző viselkedés gyakorisága is csak nőtt. Hamarosan látszott rajta, hogy stresszeli a terület nagysága, amiről úgy érzi, hogy szükséges megvédenie, és ami egyszerűen túl nagy munka volt egy 10 kilós kutyának. Három viselkedést tanítottam neki (asszociált érzelmekkel és kémiai válasz mintával), hogy ezeket a reflexesen beindított viselkedéseket leküzdjük:
Ezeket a technikákat Beowulfnak találtam ki, és végül ez jelentette a megoldást, hogy békében élhessen az új birtokon, megtanulva elkerülés-típusú válaszokat, így már nem kellett a kapuban állnia és ugatnia, amíg az idegenek el nem tűntek a távolban. Képes lett szabadon élvezni a birtok bejárását. A konfrontatív válaszok pedig megmaradtak az igazi veszély esetére (például ha valaki, kutya vagy ember átmászott a kerítésünkön a kertünkbe). A folyamatos ugatás és egyéb stressz viselkedések megszűntek, ezáltal mind a fizikai, mind a mentális egészsége javultak. A helyettesítő viselkedéseket élvezte végrehajtani, és úgy tűnt, azonnal feldobja a kedvét, ahogy az a célja is volt a tréningnek.
Idővel rájöttem, hogy nem látok másokat, akik ezen a módon céloznák meg a ragadozó és őrző-védő viselkedéseket. A tréningek fókuszában a viselkedések fizikai helyettesítése állt, nem pedig a belső igények kielégítése valamilyen alternatív módon. Az ösztönös igények kielégítése esetén várhatóan a kutya úgy is a helyettesítő viselkedést fogja választani, ha a gazdája nem ad neki erre jelzést. Emiatt használom az általam bemutatott technikákat például csörgőkígyó elkerülés tréningre, vagy olyan kutyáknál, amelyek őrző-védő, predációs vagy reaktív viselkedést mutatnak. Ezek a módszerek úgy tanítanak új viselkedésformákat, hogy a legnagyobb eséllyel jelenjenek meg azok a jövőben is. Azok az oktatók, akik az én elkerülő módszeremet használják, azt a visszajelzést adták, hogy a „Fordul!” az egyetlen viselkedés, ami ténylegesen képes helyettesíteni a kutya ragadozó viselkedését, amikor mérgeskígyót talál. Ezen kívül a módszer hasznos lehet olyan stresszes vagy szorongó kutyáknak, amelyeknek nehéz tűréshatár alatt maradnia, mivel a tanított viselkedésformák a pozitív hatású kémiai anyagok felszabadulásához vannak kötve, így azoknak az elvégzése jobb érzelmi állapotot eredményez, amelyben lehetővé válik a tanulás. Így nem csak táplálékot kapnak jutalmul, hanem szociális kötődés is kialakul, és a jó érzést kiváltó vegyületek biztosítják, hogy a tréning megfelelő izgatottsági (arousal) szinten folytatódjon. A játék, a futkározás és más szórakoztató, mozgáson alapuló tevékenységek is hozzásegíthetnek a stresszes környezethez való deszenzitizáláshoz. Emellett segítenek levezetni a kutyának a stresszt, így kihívást jelentő helyzetben is képes lesz dolgozni (Panksepp 283). A módszereink egy lépéssel előrébb járnak, mivel mi folytatjuk a specifikus viselkedések tanítását, miközben segítünk a kutyának a tűréshatár alatt maradni, hogy ne indítsunk be „üss vagy fuss” reakciót.
Ha csak azt nézzük, ami láthatóan számszerűsíthető, akkor lemaradunk a „láthatatlan” megerősítőkről, amelyek a kutyákat az adott viselkedésre ösztönözhetik. Ez az a téma, amiben hasznos lenne, ha több tudományág együtt dolgozna, mint például az etológia és az idegtudomány, hogy többet tudjunk meg a változókról, amelyek nagymértékben befolyásolják a viselkedést. Bár kategorizálhatjuk őket, ma még nem láthatjuk vagy számszerűsíthetjük őket, kivéve azt, amelyre a megfigyelhető viselkedés alapján következtetünk. Ezután jöhetnek a gyümölcsöző megoldások. Lehet, hogy nem vagyunk idegtudósok vagy neuropszichológusok, de ez ne akadályozzon meg bennünket abban, hogy alaposabban megvizsgáljuk, miért teszik házikedvenceink azt, amit tesznek, ha akadályba ütközünk a megoldásban. Remélem, ez a cikk elmélyültebb gondolkodásra, és talán nagyobb együttműködésre ösztönözi a kutatókat, a viselkedésszakembereket, az oktatók és állattartókat egyaránt.
Az eredeti, angol nyelvű cikket itt tudjátok elolvasni. Képek forrása: https://www.confidentcaninesdogtraining.com/
0 Comments
Leave a Reply. |
Archives
December 2023
kapcsolat:
[email protected] Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. |